Az EU TOP-1 kukoricatermelője Lengyelország, a magyar termés 1,5 millió tonna

A visszatérő aszályok és a rendkívüli hőhullámok átalakítják a magyar és az európai kukoricatermelést. Lengyelország a közösség legnagyobb termelőjévé lépett elő.

Végérvényesen megváltozott a világ

2020-ban kezdődött el. Ekkor a Covid megmutatta, milyen, amikor az ellátási láncok megszakadnak, majd a klímaváltozás egyik évről a másikra ránk rúgta az ajtót. 2015-ben 1,2 millió hektárról 1 millió hektárra csökkent a hazai kukoricaterület, majd 2022-ben 800 ezer hektárra zsugorodott, most pedig szabadesésben vagyunk. Ágazati becslések szerint idén kevesebb, mint 500 ezer hektárt tudunk betakarítani, rendkívül szerény eredménnyel. Talán 3 tonna lesz az országos átlaghozam. 2022-ben, az akkor „történelminek” mondott aszály idején 3,4 t/ha-os átlaggal zártuk az évet, és évtizedes távlatokban először csökkent 3 millió tonna alá az ország össztermése. Most a 1,5 millió tonnás eredmény is benne van a pakliban, ami mintegy 60 százalékos visszaesés lenne a tavalyi, egyébként is gyenge, 3,88 millió tonna után. 

26 évre visszatekintve a gyenge évjáratok ritmikusan ismétlődnek, de közben egyre mélyebbre süllyednek a termésátlagok. A grafikon szerint volt hét jó évünk, amikor egyszer sem közelítettük meg a 4 t/ha-os vörös vonalat, és a trend egy biztos emelkedést jósolt a jövőre nézve. Nem így történt. És bár a statisztika szerint minden esélyünk megvan arra, hogy jövőre visszapattanjon a termelés, ez nem valószínű. A ráfordítási szintek és a talaj vízkészlete tartósan csökken, egyre nagyobb deficitet tolunk magunk előtt, ami borítékolja a jövő évi eredményt.

Kukorica-termésátlagok alakulása Magyarországon – Fotó: KSH

Egész Európában nagy a visszaesés

Az Európai Bizottság augusztus végi becslése szerint a közösség kukoricatermése 2026-ban 50,1 millió tonna körül alakulhat., míg az Argus szakértői mindössze 46,9 millió tonnával számolnak, ami az évszázad leggyengébb eredménye lenne. A terméscsökkenés ugyanis nemcsak nálunk, de Franciaországban is erőteljes, ahol 6,9 millió tonnára teszik a várható eredményt, míg tavaly 13 millió tonnát takarítottak be (-47%). 

Ha a következő szezonokban is folytatódnak ezek a száraz nyarak, tovább csökken a kukorica vetésterülete és terméshozama Európában”

– mondja Gabriel Antonio, az Expana árupiaci elemzője, aki szerint az Európai Unió kukoricaimportja 8–9 százalékkal növekedhet. Biztosra vehető, hogy rekordot dönt a közösség importja. Az eddigi csúcsot 26 millió tonna behozatala tartja, amikor a 2022-es orosz-ukrán háború kitörését követően egy nagy termésű szezon eredményét kellett levezetnie Ukrajnának, az európai termés pedig nem volt jó. A magyar importkilátásokról az aratás előtt írtunk, amikor még 1,8 millió tonnában lehetett bízni. 

Magyarországon és Romániában az elmúlt években meredeken csökkent a kukorica vetésterülete, és a talajnedvesség rendellenességeit mutató adatok alapján mindkét ország kedvezőtlenebb helyzetben van az uniós, illetve az OECD-átlagnál. Az elmúlt tíz évben Magyarországon a júniusi és júliusi csúcshőmérsékletek 3,1 Celsius-fokkal haladták meg az 1961 és 1990 közötti időszak átlagát a Reuters Climate Monitor adatai szerint.

Románia helyzete hasonló: ott az átlagos nyári csúcshőmérséklet mintegy 3 Celsius-fokkal emelkedett a történelmi értékek fölé, mégis 8,5 millió tonnás kukoricatermést várnak, ami 3 millió tonnával lehet jobb a tavalyi, nagyon rossz eredménynél, és meghaladja a 2024-es év 7,7 millió tonnáját is. Az átlaghozamot 5 t/ha-ra teszik. Kelet- és Közép-Romániában ugyanis júliusban elegendő csapadék érkezett, és a hőmérséklet is közelebb került a normálishoz éppen akkor, amikor a kukorica vízigénye a virágzás és a terméskötés miatt nagyon magas volt.

Lengyelország déli részein is 2 fokos melegedés van, de ez a kukoricának éppen megfelel. Idén 8,8 millió tonna körüli termést takaríthatnak be 1,3 millió hektárról, amivel az EU legnagyobb kukoricatermelőivé válhatnak.

Innen biztosan importálni fogunk kukoricát, és szükséges lenne Ukrajnából is. A lengyel, román és francia termelés ugyanis nem tudja kiszolgálni egész Európát, az ukrán termelők pedig éppen idén ismét arra kényszerülnek, hogy nyomott áron értékesítsenek. A hazai állattartásnak az etanolgyárak melléktermékeire is szüksége lenne, de pillanatnyilag a gyárak életben maradása is kérdésessé vált.

Találja meg könnyebben híreinket a Google-ban! Állítsa be a Gazda Kontrollt megbízható forrásnak!
Beállítom
Forrás: https://www.agroinform.hu/termenypiacok/az-eu-top-1-kukoricatermeloje-lengyelorszag-a-magyar-termes-15-millio-tonna-105409-001
Indexkép: canva.com
Gazda Kontroll
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.