Ezúton szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy társaságunk együttműködési megállapodást kötött a Galldorf ZRt-vel. Az egyezségnek köszönhetően minden hónapban friss piaci elemzést olvashatnak a gabona-, és olajosnövények kereskedelmi kilátásairól. Bízunk benne, hogy a tájékoztató anyagok hozzájárulnak majd gazdálkodásuk sikerességéhez! Amennyiben a tájékoztatókkal, vagy az abban foglalt információkkal kapcsolatban kérdésük vagy észrevételük lenne, várjuk visszajelzésüket az info@gazdakontroll.hu e-mail címre. |
Gabona és olajosmag piaci információk – 2019. december
Időjárás
Az átlagosnál több fokkal melegebb december utolsó hetében lehűlés kezdődött, mely hétfőn érte el tetőfokát, komolyabb hideg azonban a mögöttünk álló héten sem fordult elő. A minimális csapadékkal érkezett lehűlés nem volt olyan mértékű, hogy kárt tehetett volna a vetésekben. A karácsony óta tartó száraz idő folytatódik az újév első hetében is, az északnyugat felől érkező frontokból továbbra is igen kevés csapadék ígérkezik. Karácsony másnapján a megelőző délnyugati áramlás északira, északnyugatira fordult át, így a mögöttünk álló héten gyakran szeles, de jellemzően száraz idő uralkodott. A heti csapadékösszeg az 1 mm-t sem érte el. A talajokban az ország nagy részén nem is hiányzik a csapadék. A felső 20 cm-es réteg országszerte bőségesen tartalmaz nedvességet (1. ábra), és 20 cm alatt is csak a Tiszántúlon, főként a délkeleti országrészben mutatkozik nedvességhiány (2. ábra). A hőmérséklet visszaesett a megelőző időszakhoz képest, azonban az ország nagy részén még így is a sokéves átlag fölött maradt. A fagyos éjszakákat fagymentes nappalok követték. A talajban a Dunántúlon sokfelé még egyáltalán nem jelent meg a fagy, a Dunától keletre azonban 5-10 cm-es mélységben már többfelé fagyott a talaj. Összességében decemberben az átlagosnál 3-4 fokkal melegebb, csapadékos idő volt a jellemző. A hónap elején átmenetileg beköszöntött a tél, és -15 fok körüli hidegek is előfordultak, december közepén azonban a tavaszt idézték a 15 fok fölötti maximumhőmérsékletek. A havi csapadékösszeg jellemzően 40 és 70 mm között alakult, ennél szárazabb a Viharsarok volt, a Balaton tágabb környezetében viszont 70-100 mm hullott nagyrészt eső formájában (3. ábra). A növényi kultúrák számára jót tesz a lehűlés, a december közepi enyhe idő megzavarta az érzékenyebb fajták téli nyugalmi állapotát. A jelenlegi hideg még hó nélkül sem okoz károkat az ősszel kellően megerősödött, jó állapotú vetésekben. A talaj az ország nagyobb részén feltöltődött nedvességgel, ilyen szempontból jók a kilátások a folytatásra nézve. A tél második felében, kora tavasszal inkább belvizes szituáció fordulhat elő semmint az ideihez hasonló aszály.