Hosszas előkészítés után megjelent az Európai Parlament és a Tanács új horizontális rendelete a borokra, a szeszes italokra és a mezőgazdasági termékekre vonatkozó földrajzi árujelzőkről, valamint a hagyományos különleges termékekről (2024/1143 EU rendelet). Az új rendelet célja, hogy elterjedtebbé tegye a földrajzi árujelzők használatát, növelve azok számát az Európai Unióban.
További célja, hogy magasabb szintű védelmet biztosítson a földrajzi nevek – mint szellemi tulajdonjogok – számára mind a termelők, mind a fogyasztók érdekében, amely védelem kiterjed az online térre is. Az új rendelet emellett egységes jogi keretet ad a borok, szeszes italok és mezőgazdasági termékek földrajzi jelzéseinek szabályozásához. A várakozások szerint az új rendelet hozzájárul majd az EU magas szintű élelmiszer-minőségre vonatkozó normák javításához, valamint a kulturális, a gasztronómiai és a helyi örökségek megőrzéséhez, hitelességének tanúsításához az EU-ban és a nemzetközi piacon – írja a NAK.
A földrajzi árujelzők eddigi rendszeréhez képest a rendelet az alábbi főbb újdonságokat tartalmazza:
- Egységes jogi keret és rövidebb, egyszerűsített nyilvántartásba vételi eljárás bevezetése: a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos eljárásokra és oltalomra vonatkozó különböző szabályok a három ágazatban (élelmiszer, bor és szeszes ital) azonos elvek mentén kerültek kialakítása, ami a földrajzi árujelzők nyilvántartásba vételi eljárásának egységesítését és egyszerűsítését célozza mind az uniós, mind a nem uniós bejelentők esetében. Ez az egyszerűbb és rövidebb ügyintézési idő várhatóan növelni fogja a minőségrendszerek vonzerejét a termelők számára, különösen olyan tagországokban, amelyek kevesebb földrajzi árujelzővel rendelkeznek.
A borok estében az új földrajzi árujelzős rendelet miatt módosult a mezőgazdasági piacok közös szervezéséről szóló 1308/2013/EU rendelet ide vonatkozó része, de továbbra is abban a rendeletben maradnak a definíciók, a termékleírás és az egységes dokumentum tartalma, a homonimákra vonatkozó szabályozás egy része, illetve az oltalomra (ami tartalmát tekintve utal az új földrajzi árujelzős rendeletre), valamint a borok ellenőrzésre vonatkozó szabályok.
A szeszes italok esetében módosult a 2019/787 EU rendelet a földrajzi jelzés definíciója, termékleírás és egységes dokumentum tartalma tekintetében. A Bizottság számára a földrajzi árujelzőkre vonatkozó kérelmek vizsgálatára, elbíráslására vonatkozó határidők lerövidültek. Emellett a felszólalásokat három hónapon belül kell benyújtani. Továbbá egyszerűsödtek a módosításokra vonatkozó előírások: a földrajzi árujelzőről szóló egységes dokumentumot nem érintő módosítás mindig standard módosításnak minősül, amely tagállami szinten lebonyolítható. Csak az egységes dokumentumot érintő módosításokat kell a Bizottsághoz bejelenteni és lefolytatni az uniós módosítási eljárást. Ilyen módosítások:
- a bejegyzett földrajzi árujelző elnevezésének vagy az elnevezés használatának változása;
- az elnevezés, a termék vagy a termékkategória (bor és szeszes italok) megváltozása;
- a földrajzi területtel való kapcsolat érvénytelenné válása. Ide tartozik a termőhely lehatárolás változása abban az esetben, ha az a lehatárolt terület és a termék minősége közti összefüggés módosulását vonja maga után. (Tehát nem minden termőhely lehatárolás változás jelent automatikusan uniós módosítást, egyedileg szükséges vizsgálni.)
- a termék forgalmazás további korlátozására irányuló változtatások.
Továbbra is a Bizottság felelőssége valamennyi bejegyzés nyilvántartásba vétele, módosítása és törlése. A Bizottság egy egységes nyilvántartást vezet az összes ágazat (mezőgazdasági termékek, borok, szeszes italok) földrajzi árujelzőire vonatkozóan, valamint egységes bejegyzési eljárást és védelmi szabályokat alkalmaz valamennyi ágazat tekintetében. Az összetevőként használt földrajzi árujelzők oltalmának védelme: az új szabályok azt a célt szolgálják, hogy megerősítsék a feldolgozott termékek összetevőjeként használt földrajzi árujelzők oltalmát. Ennek megfelelően a földrajzi jelzés nevének használata a feldolgozott termék nevében az alábbi három feltétel teljesülése esetén lehetséges:
- a feldolgozott termék nem tartalmaz a földrajzi árujelzős összetevőhöz hasonló más összetevőt;
- a földrajzi árujelzős összetevőt elegendő mennyiségben használják fel;
- feltüntetésre kerül a földrajzi összetevő százalékos aránya a feldolgozott termékben.
Amennyiben a földrajzi árujelzős termékhez tartozik elismert termelői csoportosulás (ETCS), akkor azt előzetesen értesíteni szükséges az előre csomagolt feldolgozott termék elnevezésében történő használatról (pl. Roquefortos sajtkrém, ecetes reszelt torma Hajdúsági tormából), amelynek 4 hónapon belül választ kell adnia a megkeresésre (ennek hiányában 4 hónap után megkezdődhet az összetevő földrajzi árujelzős név használata). Emellett az ETCS-nek lehetősége nyílik megállapodást kötni a feldolgozóval arról, hogy a földrajzi árujelzős összetevőt milyen konkrét technikai és vizuális elemekkel kell megjeleníteni az előre csomagolt élelmiszer nevében.
Földrajzi árujelzők védelmének növelése az online térben: az új szabályok célja, hogy növelni lehessen a földrajzi árujelzők védelmét az internetes értékesítésben: Az új rendelet a doménnévrendszerben is oltalomban részesíti a földrajzi árujelzők elnevezéseit, így védelmet nyújt az EU-ban hozzáférhető illegális doménnevek ellen és kötelezi a tagállamokat arra, hogy tiltsák le a területükön azokat a doménneveket, amelyek sérthetik valamely földrajzi árujelző nevét (geo-blokkolás). Továbbá a földrajzi árujelzőket olyan jogként ismerik el, amelyre a domén nevek peren kívüli vitarendezési eljárásaiban hivatkozni lehet, valamint kísérleti jelleggel létrehozzák a doménnév információs és figyelmeztető rendszert. Emellett a földrajzi árujelzőket felveszik a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályrendszerbe (DSA – 2022/2065 EU rendelet):
- minden olyan, a termékek reklámozásával, promóciójával és értékesítésével kapcsolatos információ, amely sérti a földrajzi árujelzők oltalmát jogellenes tartalomnak minősül;
- DSA alapján a hatóságok eltiltó határozatot hozhatnak a földrajzi árujelzők oltalmát sértő (a jogellenes tartalomnak megfelelő) információk tekintetében;
- bármely magánszemély vagy szervezet értesítheti a tárhelyszolgáltatókat a földrajzi árujelzők oltalmát sértő konkrét tartalom jelenlétéről.
Új jelölési és címkézési szabályok:
- A termelő nevének feltüntetése a földrajzi jelzővel egy látómezőben: mezőgazdasági termékek esetében a termelő vagy gazdasági szereplő nevét a földrajzi árujelzővel azonos látómezőben kell feltüntetni. Az előírás borokra nem vonatkozik. Szeszesitalok esetében a termelő nevét a jelölésen szintén a földrajzi árujelzővel azonos látómezőben kell feltüntetni (ezen szabályok értelemzése és gyakorlati alkalmazása a jogalkotóval további egyeztetést von maga után).
- OEM/OFJ EU logó feltüntetése a csomagoláson: az EU logó feltüntetése mindig csak mezőgazdasági termékek esetében kötelező.
- Az OEM/OFJ rövidítések használhatóak a termék címkéjén.
- További specifikus logók használhatók a címkén, amennyiben azokat a termékleírás tartalmazza (pl. Villányi DHC vagy Villányi REDY logó)
- A kifejezések és rövidítések választható módon szintén használatóak, ha a földrajzi jelzéses termék a feldolgozott termék összetevője.
A fenntartható gyakorlatok elismerése:
„Fenntartható gyakorlat” olyan gyakorlat, amely egy vagy több társadalmi, környezetvédelmi vagy gazdasági célkitűzéshez járul hozzá. Ezek közé tartoznak többek között az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás, a növényvédő szer használat csökkentése, állatjólét, a termelők méltányos jövedelme, a tevékenységek diverzifikálása, a mezőgazdasági foglalkoztatás megőrzése, a munka- és biztonsági feltételek javítása stb. A jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a termelők érvényesítsék a környezeti, gazdasági vagy társadalmi fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységeiket.
A jogszabály tartalmazza az alkalmazható fenntarthatósági gyakorlatok – nem teljes körű – felsorolását, azzal a céllal, hogy mindez hozzájárul a természeti erőforrások és a vidéki gazdaságok megfelelőbb védelméhez, a helyi növény- és állatfajták megóvásához, a termelési terület környezetének megőrzéséhez, valamint az állatok jólétének javításához. Az uniós vagy nemzeti jogban meghatározottaknál környezetvédelmi, társadalmi, vagy gazdasági fenntarthatósági szempontból szigorúbb fenntarthatósági előírásokat kell alkalmazni. A termelői csoportok dönthetnek úgy, hogy termékeik tekintetében kötelezővé tesznek bizonyos fenntartható gyakorlatokat, ebben az esetben viszont azokat bele kell foglalni a termékleírásba és onnantól kezdve kötelezően betartandó elemek lesznek. A termelők önkéntes alapon fenntarthatósági jelentést is készíthetnek, amelyet az Európai Bizottság közzétesz.
- A termelői csoportok szerepének erősítése: az új intézkedések keretében létrejön a földrajzi árujelzővel ellátott, elismert termelői csoportok önkéntes rendszere, amelyet a tagállamok hoznak létre. A rendszer vonzerejének növelése érdekében ezek a csoportok jogosultak lesznek a földrajzi árujelzőik kezelésére, érvényesítésére és fejlesztésére az értékláncon belüli helyzetük megerősítése érdekében.
A jogszabály meghatározza a termelői csoportosulás kritériumait, illetve kiemelt feladatait. Ezek: a tagok képviselete, a földrajzi árujelzők teljesítményének javítását célzó intézkedések meghozatala, a fenntartható gyakorlatokról való megállapodás, az információk terjesztése, promóciós tevékenységek, termékvalorizációs intézkedések, reklámkampányok. A földrajzi árujelzőket kezelő termelői csoportosulásokról a tagállam nyilvános nyilvántartást vezet.
A termelői csoportosulás kérelem alapján ismerhető el (ETCS). Az elismerés feltétele valamilyen jogi forma (nem meghatározott, bármi lehet), valamint az, hogy a termék előállítóinak több mint 50 %-a tagja legyen a termelői csoportosulásnak; vagy a termék előállítóinak egy része tagja a termelői csoportosulásnak és a termelői csoportosulás a forgalmazható termékek mennyiségének vagy értékének több mint 50 %-át állítja elő. További kritérium lehet a tagok pénzügyi hozzájárulása, a tagság létesítésére és megszűnésére vonatkozó szabályok, illetve az írásbeli alapszabály.
- Az ETCS az alábbi speciális, kizárólagos jogosultságokkal rendelkezik:
- a földrajzi árujelző valamennyi előállítóját képviseli, és nevükben ellátja a termelői csoportosulás feladatait;
- értesítést kap az előre csomagolt élelmiszerek előállítóitól a földrajzi árujelzős összetevő jelöléséről;
- kötelező erejű szabályokat kérelmezhet a földrajzi árujelzővel ellátott termékekre;
- kínálatszabályozó eszközöket alkalmazhat (1308/2013/EU 166a. cikk szerint);
- értékmegosztásra vonatkozó egységes záradékot dolgozhat ki (1308/2013/EU 172a. cikknek megfelelően)
- megállapodhat a fenntarthatósági gyakorlatokról;
- kezdeményezni a termékleírás módosításának jóváhagyását (amennyiben létezik ETCS, csak ő kérheti);
- törlés iránti kérelmet nyújthat be.
Ellenőrzés:
A földrajzi árujelzők érvényesítése továbbra is tagállami felelősség. Ez magában foglalja a bejegyzett megnevezések megfelelő használatának felügyeletét, valamint a földrajzi árujelzők megtévesztő módon történő előállítása, értékesítése és felhasználása elleni küzdelmet. 2025. január 1-jétől a termékleírásnak való megfelelést igazoló tanúsítvány kiállítására új rendszer kerül bevezetésre (földrajzi árujelzővel ellátott szeszes italok esetében már hatályos), a földrajzi árujelzővel ellátott termékek piaci elismerésének megkönnyítése érdekében. A szeszes italok és a mezőgazdasági termékek ellenőrzésére vonatkozó közös rendelkezéseket belefoglalták a földrajzi jelzésekről szóló rendeletbe, míg a borok esetében az ellenőrzésre vonatkozó speciális előírások az egységes mezőgazdasági piacszervezésről szóló (1308/2013 EU) rendeletben maradtak.