Az eladók uralták a keddi kereskedési napot a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,9 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a szójabab 2,5 százalékkal, a repce pedig 3,6 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
Az amerikai határidős szójabab jegyzésára csaknem 3%-ot esett kedden, többhavi mélypontra ért ezzel, a határidős kukorica jegyzések pedig csaknem 2%-ot estek, amit az Egyesült Államokban a kedvező közép-nyugati termésterület időjárása és a globális exportüzletért folytatott erős verseny okozott. A búza a gyengülő trendet követte.
A szójabab technikai alapú értékesítése felgyorsult, mivel a júliusi kontraktus a márciusi mélypont alá esett, mondták el a kereskedők. A novemberi újtermésű szójabab a lélektani árszint felett mozgott.
Az erős amerikai terméskilátások nyomás alá helyezték a szójababot és a kukoricát. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) a múlt héten rekordtermést prognosztizált mindkét növényből 2023-ban, majd hétfőn közölte, hogy az Egyesült Államokban a kukoricatermés 65%-a, a szójabab vetése pedig 49%-ban fejeződött be, megelőzve az ötéves átlagot.
Az időjárás nagyon jó. Összességében a szokásos vetési ütem előtt járunk, és a dolgok jól indulnak, szóval ez árcsökkenést vált ki”
– mondta Terry Linn, a Linn & Associates chicagói elemzője.
A brazíliai hatalmas szójabab és kukoricatermés miatt a gyenge exportkereslet tovább fokozta az árcsökkenésre spekuláló kilátásokat.
„Alapvetően versenyképtelenek vagyunk” – mondta Linn. „Ösztönöznünk kell a keresletet, és ez történik. Át fogjuk alakítani az árainkat, hogy elérjük a kritikus pontot.”
A szójababnak további nyomást jelentett az a tény, hogy az árutőzsdei alapok többségében nettó long, azaz áremelkedésre spekuláló pozíciót tartottak a szójabab határidős ügyleteiben május 9-én, így a piac sebezhetővé vált.
Eközben a kereskedők figyelemmel kísérték az ukrán gabona Fekete-tengeren keresztüli biztonságos exportját lehetővé tevő megállapodás meghosszabbításáról szóló tárgyalásokat.
A Kreml, amely többször is figyelmeztetett, hogy május 18-án felmondhatja a megállapodást gabona- és műtrágyaexportjának akadályai miatt, kedden közölte, hogy továbbra is nyitott kérdések maradtak a fekete-tengeri gabonaegyezmény orosz részével kapcsolatban.
Európában a malmi búza 5 eurós mínusz után 234,5 euróba, a kukorica 2,5 eurós árcsökkenést követően 226,75 euróba, a repce 14,5 eurós lejtmenet hatására 408,75 euróba, a takarmánybúza pedig 3,15 angol fontos mínusz után 186,6 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.
Forrás: agroforum.hu