359 darab felhívásra lehet pályázni – íme a LEADER helyi felhívások menetrendje

45 milliárd forintnyi támogatás a tét.

Elindult a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terven alapuló LEADER program megvalósítása. A Magyarországon működő 105 LEADER Helyi Akciócsoport (HACS) Helyi Fejlesztési Stratégiáit az Irányító Hatóság elfogadta, melyek alapján a LEADER helyi felhívások a tervek szerint 2024 júliusától jelennek meg – írja közleményében az Agrárminisztérium.

Hozzáteszik, hogy a LEADER helyi felhívásokban a helyi igényekre reagálva a HACS-ok határozzák meg többek között a kedvezményezettek körét – melyek jellemzően önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek –, az elnyerhető maximális támogatási összeget, a támogathatóság feltételeit, továbbá egyedi elvárásokat is előírhatnak a horizontális szabályokon túlmenően.

A már folyamatban lévő előkészítő munka eredményeként 2024. júliustól várhatóan elérhetővé válnak a HACS-ok első felhívásai a Magyar Államkincstár honlapján. Előreláthatólag még az idei évben megjelenik a tervezett 359 darab felhívás, nagyságrendileg 45 milliárd forint összegben – áll az agrártárca közleményében.

A LEADER helyi felhívások tervezett menetrendje ide kattintva érhető el.

Indexkép: Shutterstock

Forrás: agroinform.hu

Gazda Kontroll
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.