A Figyelő által rendezett konferencián Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy megháromszorozzák az ökológiai gazdálkodást támogató pályázat keretösszegét, így az 36 milliárdra emelkedik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki elfogadható pályázatot nyújtott be, az nyerni fog. Már csak az a kérdés, hogy sikerül-e ez alkalommal közelebb vinni a termelőket a tényleges biogazdálkodáshoz, vagy megint csak a támogatásra hajtott a többség?
Az ökológiai gazdálkodásra legutóbb tavaly év végén, decemberben lehetett pályázni, akkor még a pályázók úgy tudták, 12 milliárdos keretösszegre. A várható nyertesek számát 900-ra becsülte a kiíró. A megemelt keretösszeg tehát mintegy 2700 új támogatottat jelent az agráriumban, akik egy ötéves program keretében vállalják, hogy átállnak ökológiai gazdálkodásra.
Vagyis szinte megduplázhatjuk a jelenleg jegyzett az ökogazdaságok számát, és talán a közelébe juthatunk a kormányzat által megálmodott 300 ezer hektáros ökoterületnagyságnak is.
Eddig ugyanis mintegy 170 ezer hektárnyi területet fedünk le ökológiai gazdálkodással, melyből valójában csak mintegy 50 ezer hektáron folyik tényleges árutermelés – a többi gyep.
Bio minősítésű búzát, kukoricát, olajos növényt és zöldséget csak hozzávetőleg 40 ezer hektáron termelünk.
A tavalyi pályázatban már szigorított a kiíró a gyep előíráson, hogy ezt a gyanúsan népszerű – tehát könnyű pénzzel kecsegtető – „ökológiai tevékenységet” kissé visszaszorítsa: már csak a legeltetett füves területeket támogatja, ha azokon megvan a legalább 0,3 állategység/hektár. A földbirtokpolitika is kitüntetett szerepet szán az ökogazdálkodásnak. Egy biogazda ugyanis földvásárlás esetén előnyt élvez a helyben lakó földhasználóval szemben, haszonbérlet esetén pedig a volt haszonbérlővel azonos ranghelyen áll a bérletre jogosultak sorrendjében. Őt mindkét esetben csak az állattartók előzik meg, ami egy legeltetéses biogazda esetében dupla előnyt jelent. Az elmúlt évek hibáiból okulva itt is történt egy kis helyreigazítás: az, aki csak földszerzés céljából „vállalta be” az ökogazdálkodást, számonkérhető lett.
Ha kiderül, hogy csalt, a föld szerzéskori aranykorona-értékének húszezerszeresével büntetik meg.
Van még egy probléma, amit előbb-utóbb orvosolni kell: az ökológiai gazdálkodás pillanatnyilag döntően koncvencionális vetőmagra épül, szinte csak azok vásárolják meg a 25-30 százalékkal drágább bio szaporítóanyagot, akiktől a külföldi vevő ezt feletétlenül megköveteli. Erről a problémáról pedig itt írtunk:
Biogazdálkodásra pályázni nagyobb elkötelezettséget kellene hogy jelentsen, mint amivel egy szokványos pályázat megcélozása jár. Tudjuk persze, hogy a támogatás mennyire „irányítja” a gazdák godolkodását, és hogy sokak számára ez a kiírás sem volt több, mint egy öt éven át futó, támogatás-maximalizáló program. Bio módon gazdálkodni valóban sok költséggel jár, amit kompenzálni érdemes, de aki most is csak legeltetni fog, majd öt év múlva felhagy vele, az nem sokat tesz hozzá a biogazdasághoz. Pedig igényes árutermeléssel – és amennyire csak lehet, feldolgozással – ez a szegmens kifejezetten nyereséges. Vannak rá jó hazai példák mind a lisztgyártásban, mind a tejtermelésben. Érdeklődve várjuk, hogy ebben a pályázati körben vajon hányan ismerték fel az ökológiai termelés lényegét?
Forrás: agrarszektor.hu