Az idei év novemberében ismét megrendeztük szakmai partnertalálkozóinkat Tiszafüreden és Győr-Gyirmóton. A két rendezvényen több, mint 100 partnergazdaságunk képviselői tiszteltek meg bennünket jelenlétükkel. A résztvevők minisztériumi előadóink lévén első kézből értesülhettek az új Közös Agrárpolitika tervezett intézkedéseiről, az osztatlan közös földtulajdon megszüntetésének eljárásrendjéről és az előkészítés alatt álló gazdaságátadási jogszabály jelenlegi helyzetéről. Partnereink információkat kaptak a legfrissebb támogatási forrásokról és arról is, hogy miért fontos a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület Szakmaközi Szervezetté alakulása. Arról, hogy a támogatások mellé megfelelő banki források is rendelkezésre állnak, Simon Attila, az MKB Agrárpartner programjának főosztályvezetője tájékoztatta az egybegyűlteket. Cégünk továbbra is kiemelten fontosnak tartja, hogy partnereink értesüljenek a legaktuálisabb gazdálkodásukat érintő támogatási lehetőségekről, információkról. Az ismeretek átadására a partnertalálkozók kiváló lehetőséget biztosítanak, nemcsak az előadások időszerűsége, hanem az egymással és előadókkal való közvetlen szakmai beszélgetéseknek köszönhetően is.
Előadás anyagok:
Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület = Szakmaközi Szervezet?
Amit az új KAP-ról tudni lehet! – Támogatások 2023-2027
Finanszírozási lehetőségek az agráriumban és az élelmiszeriparban
A földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról
Képek: